5. rész

Igen, tudom, erre nincs bocsánat, sajnálom. Nehéz időszak volt nekem, s még most is az. Felvételi és egyebek. Na, de itt van hosszú kihagyás után a következő rész, remélem, tetszeni fog! :)

Love, Lora  

Eddig azt se tudtam, hogy lehet ilyet. Mármint, egy világhírű bandával lakni igen abszurd, és valószínűleg a fiúk egy alapos fejmosást fognak kapni emiatt. De láthatóan nem zavarta őket, és én is megpróbáltam ezt az egészet könnyen venni.

- Öhm… Alhatnál majd velem – mosolygott rám Louis kedvesen, mire összevontam a szemöldököm. Várjunk, neki barátnője van, akkor miért akarja, hogy vele aludjak? Minden esetre rábólintottam, s mentem a kocsihoz, hogy Harry elvigyen a cuccomért. Idő közben felhívtam Susant is, hogy beszéljek vele, hisz rég nem hallottam a hangját.

- Lora, szia! Mi újság? – kérdezte vidáman.

- Semmi izgalmas – fojtottam el egy mosolyt, mire Harry felvont szemöldökkel rám meredt. Kuncogva legyintettem neki, majd ismét Susanra figyeltem.

- Hallod, Lora, ez itt a pokol. Nincs wifi – szenvedett, mire felnevettem.

- Legalább már holnap vége. Jut eszembe, összefuthatnánk! – javasoltam mosolyogva. – Elnézhetnél hozzánk – fojtottam el egy vigyort.

- Hozzánk? Ezt nem értem – vallotta be.

- Ja, tényleg, te nem is tudod! – nevettem rá. – A fiúk rávettek, hogy odaköltözzek – Ahogy sejtettem, el kellett tartanom a fülemtől a mobilt, hisz hatalmas sikítás következett Susan részéről. Persze ez várható volt.

- Figyelj, álljunk át magyarra – mondtam ezt a mondatot már kapásból barátnőm anyanyelvén, mire Harry értetlenül rám meredt. A telefont kihangosítottam.

- Miért? Ki van ott? – kérdezte. Nekem könnyű volt megtanulni ezt a nyelvet, Susan tett erről. Mióta ismerem, sokat beszélünk így, egyrészt, hogy neki is könnyebb legyen, másrészt, hogy én is tanuljak valami újat.

- A göndör szívtipró – nevettem, hisz nem akartam, hogy a sofőröm értse, hogy róla van szó.

- Rendben. És mit szeretnél? – érdeklődött.

- Figyelj, mi van Louis-val? Mármint neki barátnője van, nem? – ráncoltam a szemöldököm.

- Te nem tudtad? Már szakítottak! – mondta csodálkozva a tudatlanságomon. Nos, hát ez meglepett.

- Komolyan? – álltam vissza angolra.

- Igen – mondta szintén az én anyanyelvemen már.

- Miről van szó? – kérdezte Harry, és leparkolt a házunk előtt.

- Semmiről – vágtam rá. - Hát Susan, akkor holnap látlak? – kérdeztem mosolyogva.

- Persze, majd hívlak. Sziasztok – köszönt el, s letettük a telefont.

Elgondolkozva sétáltam be a házba, Niall pedig egyből letámadott, hogy van- e nálam kaja.

- Nincs, de mindjárt csinálok valamit, ha szeretnéd – mosolyogtam rá kedvesen, mire kisfiús arca felragyogott. Így a konyha felé vettem az irányt,  és nekiálltam valamit összedobni. Jól elvoltam, az a lényeg.

- Loraaa, éhes vagyok! – robbant be Niall.

- Rossz lehet! – vigyorogtam rá. – Légy türelmes – szóltam bölcsen, s azon nyomban el is ment a kedve a boldogításomtól.

- Ha nem adsz neki kaját körülbelül 3 percen belül, valószínűleg megharap – figyelmeztetett Zayn a nappaliból.

- Köszi az infót – ráztam a fejem tehetetlenül. Nagyon intelligensek, de egyben, mintha kisgyerekek is lennének. Különös keverék.

- Kész – mondtam elégedetten a rántottámra hamarosan, nem kellett rá sokat várni.

- Imádlak – nyomott egy puszit az arcomra Niall, s a többi srác is összegyűlt, hogy nekálljanak enni.

Liam megsimította a vállam, Hazza dobott egy puszit, Zayn és Louis viszont csak egyszerűen leültek az asztalhoz.

- Ez nagyon finom – mosolygott rám Liam, mire elmosolyodva megköszöntem. Niall is mondott valamit, de tekintve a kajamennyiséget a szájában, nem igazán értettük.

- Szívesen segítek elmosogatni – állt fel Harry az ebéd befejezése után. Hálásan bólintottam, a többiek pedig elkezdtek nézni valamit a tv-ben, míg Hazza és én viccelődve mosogattunk. Nagyon remek társaság volt, rengeteget nevettünk.

- Harold, fogd már be, nem hallom a filmet! – kiáltott ki nekünk Lou.

- Egyéni szocproblem, Boo! – ordította vissza Harry rögtön, mire felkuncogtam. – Annyira imádom ezt a srácot, de néha nagyon kiakasztó – mondta halvány mosollyal, én pedig megértően bólintottam.

- Tudod, mikor elkezdtem hallgatni a zenéiteket, nagyon megnyert a stílusa. Hogy ilyen vicces, jókedélyű. Nem veszi komolyan az életet, és annyira... erős. Lelkileg – mondtam halkan, ő pedig pontosan értve, hogy miről beszélek, bólintott.

- Louis! Lora és én nagyon imádunk – ordította ismét.

- Én is titeket – jött rögtön a válasz, én pedig megtörölve a kezem, szórakozottan megcsóváltam a fejem. Hülyék. Bementünk hozzájuk, Harry Louis mellé ült le, míg én Liamhez.

- Mit nézünk? – kérdeztem tőle suttogva.

- Lagzi-Randi – mondta ő is halkan, nem akartuk zavarni a többieket.

- Köszönöm – mosolyogtam rá halványan, ő pedig bólintott, s elhelyezkedve helyezte a tekintetét a képernyőre. Bár szerintem ez eléggé csajos film volt, a srácok is élvezték.

- Kedvem támadt elvenni egy hűtőszekrényt – jegyezte meg Niall álmodozva.

- Hát, haver, nem hiszem, hogy ez legális, de tény, hogy boldog életed lenne – ölelte át fél karral Harry, én pedig megcsóválva a fejem felmentem a szobába, hogy kipakoljak. Louis persze segített, majd aztán lementünk. Mindenki szétszéledt. Liam és Zayn egy szobában játszottak, ha jól láttam épp FIFA-t, Niall fagyit evett, Harry feküdt az ágyán és az ég világon semmit se csinált, Louis pedig odalent egy zeneteremben volt. Gondoltam csatakozok hozzá. Miért ne?

Eddig sose hallott dallamok ütötték meg a fülemet a zongoránál, az ajtóból pedig mosolyogva hallgattam a gyönyörű dalt.

- Csodaszép – mosolyogtam, mikor véget ért, ő pedig összerezzent a váratlan hangra, de aztán felém fordult, s kedvesen elmosolyodott.

- Köszönöm – pillantott rám lágyan. – Te játszol valamit? – kérdezte.

- Min? – mutattam körbe, jelezve, hogy az itteni hangszerek többségén tudok játszani.

- Játszunk együtt itt valamit – ült arrébb a zongoránál, én pedig mosolyogva bólintottam. Leültem mellé, s egyből elkezdtem a They don’t know about us első hangjait. Louis bekapcsolódott, ketten pedig szörnyen jók voltunk, mintha egész életünkben együtt játszottunk volna. Egymásra voltunk hangolódva, ezt még egy ehhez nem értő is el tudná mondani.

- Fantasztikus voltál! – nézett ámulattal, mire felkuncogtam, s legyintettem.

- Ne túlozz! Azért köszönöm.

- Gyere, menjünk fel! – fogta meg a kezem, s felhúzott a nappaliba. Odafen Niall a konyhánál sürgött-forgott, mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy kaját akar. Zayn és Liam beszélgettek, Harryt nem láttam sehol, de biztos valahol kockult, Twitteren lógott.

Alig vártam, hogy ezt mind elmeséljem Susannak!

Mit tehettem volna? Vacsorát kezdtem csinálni. Nem volt kötelességem, de egyébként is szerettem, hisz mióta Susantól megtanultam főzni és sütni, gyakran köt le. Egyébként is, mindig magamra főztem, mostam, vezettem a háztartást. De nem bántam.

Megtanultam ezt az egészet kezelni. És ez jól van így. 

4. rész

Sziasztok! Sajnos mostanában túl sok volt a programom, írni se nagyon tudtam, de most mindent sikerült pótolnom, így itt is van a következő rész. Nem is mondok semmit, csak annyit, hogy jó olvasást! :)

               Love, Lora

Két napig tök jól megvoltam otthon. Elmentem futni reggel, ahogy néha szoktam, beszéltem Susannal, de persze külön kerülve a fiúk témát. Azóta még csak nem is beszéltem velük. Ők sem kerestek, és én se őket. És jól megvoltam. Mármint persze csak két napot beszéltem velük, de eléggé a szívemhez nőttek. Na, de az élet csalódásokból és fájdalomból áll, túl kell tennünk magunk mindezen. Persze már haragudtam magamra, amiért ilyen dolog miatt kiakadtam. Talán, esetleg meg lehetett volna fontolnom az odaköltözést. Sajnos, már teljesen lényegtelen.

Épp a parkban sétálgattam lehajtott fejjel, miközben azon gondolkoztam, hogy milyen jó lenne, ha valakitől tanácsot kérhetnék. Valaki, aki azt mondja, hogy majd kialakul. Egy anyára lenne szükségem. A sajátomra, akit már soha többet nem láthatok. Küzdöttem az ellen, hogy a könnyek elhomályosítsák a szememet, rég nem sírtam már. Most se fogok. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy elegánsan nekimentem egy napszemüveges, kapucnis fiúnak.

- Ne haragudj – szóltam majdnem elesve, de aztán visszanyertem az egyensúlyom.

- Semmi baj – vigyorgott rám, a hangját szinte rögtön felismertem.

- Niall? – kérdeztem halkan, meglepetten.

- Igen, de most menjünk egy csendesebb helyre – húzott arrébb egy sötétített ablakú kocsiig, amiben egy sofőr is ült.

- Indulhatunk? – kérdezte a szöszitől, mire az levéve a kapucnit és a szemüveget bólintott. Lassan indultunk el, de valahogy nem igazán akartam megtörni a békés csendet.

- És mi van veled? – tette fel a kérdést kedvesen.

- Megvagyok – bólintottam kurtán.

- Nagyon haragszol ránk, Lora? – kérdezte szomorúan, szemei pedig elképesztő kékséggel csillogtak. Ahogy elnéztem, azon kezdtem el gondolkodni, hogy Susannal mennyire összeillenének, de aztán a kérdésre koncentráltam.

- Nem, nem haragszok – ráztam meg a fejem. – Szerintem sokkal inkább nektek kéne haragudni rám – pillantottam félre.

- Dehogy is! – kiáltott fel. – Egész végig azon gondolkodtunk, hogy hogyan tudnánk elérni téged, de Susan azt mondta, hogy inkább hagyjunk, míg átgondolsz mindent – magyarázta. – Így nem kerestünk, nem hívtunk – mondta végül.

- Értem – biccentettem.

- Úúú, van kedved meglepni a fiúkat? – kérdezte felcsillanó szemmel, mire csak bólintottam. Éljenek az izgalmak! Hamar odaértünk a házukhoz, így Niall előre ment, hogy takarjon engem.

- Fiúúk! – kiáltotta el magát. A ház különböző pontjáról hallhattunk trappolást, míg végül megjelentek a srácok, de engem még nem vettek észre.

- Mi újság, Horan? – kérdezte vidáman.

- Semmi. Feléd, Styles? – kérdezte ő is.

- Halljátok, tudjátok ti, hogy kivel beszélgetnék most szívesen? – kérdezte Liam.

- Lorával? – kérdezte Louis, mire egy bólintást kapott. - Úgy hiányzik – mondta szomorúan.

- Nekem is te, Louis – léptem ki Niall háta mögül, mire négy elkerekedett szempárral találtam szembe magam.

- Lora! – ugrott a nyakamba Harry boldogan.

- Én is örülök neked, Harry – veregettem meg a vállát zavartan. Majd természetesen Liamet és Louist is megöleltem. Viszont Zaynnél megtorpantam.

- Zayn – biccentettem hűvösen. Elkaptam a szomorú tekintetét, majd a nappali felé indultunk.

- Légyszi ne haragudj – kért. – Tudom, hogy nagyon tapintatlan voltam – mondta szomorúan. Én csak hangosan felsóhajtottam, majd megveregettem a vállát.

- Figyelj, utálok a múltamról beszélni, és azt szintén, mikor emlékeztetnek rá, hogy mit is vesztettem el az életemben – mondtam komolyan, mire csak bólintott. - De hé, már nem tudunk semmin se változtatni – vontam vállat. – Már nem számít – jelentettem ki, s nem is haragudtam már rá igazán. Ő halványan mosolyogva bólintott, mire mindenki helyet foglalt, ahol épp helyet talált. Én megint Louis mellé kerültem, de egyáltalán nem bántam.

- Annyira jó, hogy újra itt vagy – mosolygott Liam.

- Ahham, már nagyon hiányoztál – bólintott Louis is.

- Hohoho! Most úgy beszéltek, mintha 1000 éve ismernétek. Pedig talán két napot beszéltünk összesen – ráncoltam a szemöldököm.

- És az baj? – kérdezte Harry értetlenül – Mármint, tényleg olyan, mintha hosszú ideje ismernénk egymást. Vagyis… te minket, mi semmit se tudunk rólad, csak azt, hogy Susan a barátnőd, és, hogy most fejezted be a gimit – vont vállat.

- Mint említettem, nem szeretek a múltamról beszélni. Egyedül Susan tud rólam dolgokat, de ő se mindent – ráztam meg a fejem komolyan, s vállat vontam, mintha mindez nem lenne fontos.

- De nekünk elmondhatnád – mondta Niall biztatóan. – Mármint… mi nem adnánk tovább senkinek – csillogott a szeme.

- Persze, bennünk megbízhatsz – mosolygott Liam is.

- Azt tudom, de… nem akarom ezeket elmondani, nem vagyok ilyen téren a szavak embere. Meg amúgy is, miért érdekel titeket? – kérdeztem értetlenül.

- Most mondhatom ezt két- három nap ismeretség után, valószínűleg úgyse hiszed el, de fontos lettél nekünk. Nem csak te, Susan is. Van bennetek valami… különleges – vont vállat Louis, kék szemei gyönyörűen csillogtak. Ezt ő mondja? Ilyen hanggal, szemmel, stílussal és személyiséggel? Nem, nem akartam magamról beszélni, kiadni az érzéseimet, az a gyengeség jele. Hogy miért tettem mégis? Körbenéztem rajtuk, és tudtam, hogy bennük tényleg, igazán megbízhatok.

- 12 éves koromig olyan voltam, mint a napfény – mondták ezt sokan. Bárhova mentem, mindenkire átragadt a jókedvem, a vidámságom. Nem voltam már fiatal, tudtam az élet dolgairól, de akkoriban naivan azt gondoltam, hogy velünk úgyse történhet semmi rossz – meredtem egy pontra, felidézve mindent. – Mondhatnám, az életem tökéletes volt. Egyke voltam ugyan, de voltak jó barátaim. Barátok, akik mellettem voltak, mikor kellett, de közel sem érték el azt a bizonyos „legjobb barát” mércét. De, egy talán mégis – gondolkoztam el, de aztán megráztam a fejem, hogy rendet tegyek a gondolataim között. – Sportoltam, emiatt határozott voltam, az önbizalmam is a helyén volt, amolyan, „ami a szívemen, az a számon” típusú lány voltam – meséltem, a fiúk arcán pedig értetlenséget láttam.

- Komolyan… ilyen voltál? – lepődött meg Zayn teljesen, mire csak bólintottam.

- Mivel a hozzám legközelebb álló lány apja Amerikában kapott munkát, ők költöztek, így még utójára náluk aludtam, ha már valószínűleg sose látom őt tovább – fordult grimaszba az arcom, hisz ezután volt a legfájdalmasabb rész a mesében. – A szüleim épp jöttek volna értem, de ősz volt, az állatok épp meg voltak őrülve, így a kocsi elé kiugrott egy őz. Apa megpróbálta kikerülni, de a kocsi az árokba sodródott. Ők pedig nem élték túl a baleset – hajtottam le a fejem, a sírás a torkomat fojtogatta, de nem engedtem utat a gyengeségnek. Megéreztem Louis kezét a vállamon, mire összeszedtem magam. – A keresztanyám magához vett, de csak két hétre. Azt mondta, hogy nem kell egy nyűg se a nyakába, így beadott az árvaházba. Soha többet nem beszéltem vele többet. A család elfordult tőlem, s a magányt és a gyászt nem oszthattam meg senkivel. Magamba fordultam, s többi le se bontottam a magam köré épített erős, szilárd falakat – meredtem el újra. – Több pszhiológus is járt hozzám, de senkinek se nyíltam meg. Rájöttem, hogy az élet szar, és valószínűleg nem is lesz jobb. Mivel az árvaházban szinte meg se mukkantam, barátot értelemszerűen nem is kerestem, úgy gondoltam, jobb, ha lekötöm magam valamivel. Az ott dolgozók szerint volt némi tehetségem a zenéhez, így tanulás után mindig zenéltem – vontam vállat. – Először gitároztam, úgy gondoltam, az elég kihívás nekem. Így 13 évesen a gitározás vált a kedvenc hobbimmá – vallottam be, mire Niallnek felcsillant a szeme.

- Megértem, én is imádom – mosolyodott el halványan, mire biccentettem.

- Persze nem ismerhettem meg túl sok zenét, de mivel nem tanulhattam meg újabb dalokat, úgy döntöttem, valami mást is megtanulok – vontam vállat. – Így elkezdtem zongorázni tanulni. Természetesen sok felnőtt volt a segítségemre, így én azt is könnyen megtanultam. Majd sorra jöttek a hangszerek, de már semmi se okozott nekem nagy gondot – magyaráztam, a fiúk pedig meglepődve hallgattak, szinte itták minden szavam.

- A gimnáziumot nem úgy kezdtem, ahogy mindenki. Én nem kezdtem el már az első napon barátkozni, mint a többiek. Sőt, egész nap meg se szólaltam, a véleményemet mindenkiről megtartottam magamnak. Kezdetben senkinek se voltam szimpatikus, mert ilyen visszahúzódó voltam, de nem érdekelt. Már az elején elkezdődött kialakulni az a bizonyos hierarchia, ami mindenhol, és én a legtetejére kerültem. Fogalmam sincs, hogy miért. Mindenki barátkozni akart velem, az összes fiú meg akart magának szerezni, de én teljes mértékben ignoráltam mindenkit. Aztán egyszer csak megismerkedtem Susannel, aki pedig hozta magával a zene iránti szeretetét, így egyből szimpatikussá vált. Ő inkább énekelni tudott jól, de e mellett még dobolt is – magyaráztam.

- Általa ismerhettem meg a zenét jobban, de kikötötte, hogy muszáj meghallgatnom legalább egy számot tőletek, és akkor kell véleményt mondanom, hogy mi is a zene – ráncoltam a szemöldököm az emlékek felidézésére, a fiúk meg elvigyorodtak. – Azt hiszem, az első szám, amit tőletek hallottam, az a What Makes You Beautiful volt – bólintottam halványan elmosolyodva. – Őszintén megmondom, az egészből annyi maradt meg, hogy a tengerparton volt a klip, meg, hogy van benne egy belőtt sérójú srác, és egy göndörke – vallottam be, mire elröhögték magukat.

- Ez komoly? – nevetett Louis, mire csak bólintottam.

- De maga a zene nem maradt meg bennem igazán – vontam vállat. – Minden lassan, de biztosan alakult ki, Susan pedig annyit nyúzott, még ki nem mondtam az egyik számotokra, hogy imádom. Onnantól kezdve persze már csak egy köpésnyire volt, hogy megszeresselek titeket – fejeztem be a mesélést.

- Na, jó. Kész, vége! – pattant fel Hazza, mire mind értetlenül pillantottunk rá. – Egy ilyen valaki, mint te, nem mondhatja azt, hogy nem költözik ide! Egy csomót partiznánk, este beszélgetnénk, és még medencénk is van! – vetette be az aduászt, mire csak mosolyogva megforgattam a szemem.

- Nem, nem mondhatod, hogy nem, mert olyan választ nem fogadunk el! – állt Loui a legjobb barátja mellé, és tekintete határozott volt.

- Így van! Nem engedünk ki a házból életed végéig! – szólt közbe Zayn, mire visszafojtott vigyorral néztem rajtuk végig.

- Fiúk… - próbált közbeszólni Liam, aki leszűrte azt, amit a többiek nem.

- Igen, itt fogsz élni egész életedben! – közölte Niall is, mire Liamből kibukott.

- Már az elején sem akart tiltakozni, nyugi már – nevette el magát, mire a fiúk mind értetlenül pillantottak rám, megerősítést várva.

- Igen – bólintottam egy széles mosollyal. – De csakis akkor, hogy ha mindent elintézünk, ami szükséges ehhez az egészhez – kötöttem ki, de ők csak boldogan rábólintottak, és a nyakamba ugrottak. Én pedig már nem bántam, hogy így döntöttem. 

3. rész

Sziasztok! Itt az új rész, ebben azért már kicsit felpörögnek az események :) Sokaknak talán elég meglepő lesz a reakció, de nem akarok előre elárulni semmit ;) Kommenteket szívesen elfogadok! <3          xx, Lora

Reggel a telefonom csörgésére keltem.

- Ki vagy, és mit akarsz? – szóltam bele álmosan, meg se nézve, hogy ki a korai telefonáló.

- Niall vagyok és beszélgetni szeretnék – szólt bele nevetve a szöszi, mire szenvedve felsóhajtottam.

- Nos, Niall, aki beszélgetni szeretne… meg tudnád mondani, hogy mi a fenéért hívsz engem reggel hét órakor? – kérdeztem idegesen.

- Háát… - kezdte mondani, mire felültem.

- Mindegy is, remélem, tudod, hogy már nem fogok tudni visszaaludni – álltam fel, s kinyújtózkodtam.

- Gyere át hozzánk. Mi úgy unatkozunk – mondta szomorúan. Ekkor meghallottam, hogy Liam és Louis Niallhoz érnek.

- Kivel beszélsz?

- Úúúú, csak nincs valami barátnőd, akiről mi nem tudunk? – hallottam meg a kérdéseiket.

- Lorával beszélgetek – hallottam meg büszke hangját, mire megcsóváltam a fejem. Ekkor mintha dulakodás kezdődött volna, s Louis szólt bele.

- Szia! – köszönt vidáman.

- Kellemes jó reggelt! – köszöntem bele én is.

- Nem jössz ide hozzánk? – tette fel ő is azt a kérdést, amit már Niall is megtett.

- Hét óra van – közöltem ismét az időt, hátha használ valamit ez az érv.

- Remek, negyed óra és ott vagyok érted! – kiáltott fel, s letette a telefont. Ugye ezek csak viccelnek? Nem, egyáltalán nem vicceltek. 15 percem volt, hogy lezuhanyozzak, fogat mossak, és valami elfogadhatót műveljek magammal. Épp a hajammal szórakoztam, mikor csöngettek. Gyorsan felkötöttem, ahogy szoktam, majd mentem ajtót nyitni.

- Szia! – mosolyogtam rá az érkezőre.

- Szia! – mosolygott ő is. Még gyorsan elintéztem, amit kell, és már útra készen álltam. Az öltözködést se vittem túlzásba.

- Csinos vagy – jegyezte meg, mikor már az ajtóban álltam.

- Menj már, ennél átlagosabb nem is lehetnék – legyintettem csóválva a fejem, s kimentünk a házból. Gondosan bezártam, miközben magamban szörnyülködtem, hogy milyen korán van.

- Örülsz, hogy jössz hozzánk? – kérdezte, amint beszállt a kocsiba, s beindította a kocsit.

- Más választást nem igen hagytatok – vontam vállat.

- De azért nem érzed magad rosszul, amiért elhívtunk? – kérdezte kíváncsian.

- Úgy nézek én ki? – néztem rá mosolyogva, mire felnevetett. Mint mondtam, talán Niallel meg Louissal jöttem ki a legjobban, de persze a többiek is szívesen láttak. Amint beértünk, Niall és Harry már le is rohant, s szorosan megölelgettek.

- Jajj, azt hittem már, hogy Louis elrabolt! – szomorkodott Harry, mire én csak felnevettem.

- Viccelsz? – nézett hitetlenkedve Niall. – Lorát nem lenne könnyű elrabolni, mert még betöri az orrokat – vigyorodott el szemtelenül, mire megforgattam a szemem.

- Leakadnátok erről a témáról? – néztem rájuk, de ők csak a fejüket rázták. Ekkor jelent meg Liam is, mire, mint aki megmenekült, ránéztem.

- Végre valaki, akibe némi komolyság is vegyült! – kiáltottam fel, mire ő csak elmosolyodott.

- Szia, Lora! – köszöntött egy puszival.

- Felüdülés valaki olyat hallgatni, akinek nem minden harmadik szava valami orbitális hülyeség – nézett szúrósan a szöszire és a göndörre.

- Ezek szerint ma megmentettük egymást – kacsintottam rá, mire Louis hangját hallottuk meg.

- Persze, engem fejtsetek is el, jól van…- motyogta zsémbesen, mi pedig nem is igen foglalkozva vele beljebb mentünk a nappali felé.

- Zayn! – köszöntem boldogan a kanapán hentergő fiúnak.

- Hmnj? – fordult a másik oldalára. Niall nem zavartatta magát, odasétált a békésen alvó barátjához, és egy elegáns mozdulattal lerántotta az ágyról.

- Vendégünk van! – kiáltott rá, hogy még véletlenül se merüljön fel az a probléma, hogy Zayn nem kel fel a földdel való közelebbi találkozástól.

- Oké, ébren vagyok – pattant fel, s a haját próbálta meg helyrehozni. – Lora! – siklott rám a tekintete, s örömmel ölelt meg. Én a szememmel megkerestem Niallt, majd számon kértem.

- Ő bezzeg aludhatott, ti meg felkeltetek 7-kor… melyik ember van talpon akkor, de most komolyan? – néztem hitetlenül.

- Lora, nyugi – simította a kezét a vállamra Harry nyugtató célzattal.

- Nyugodt vagyok, de nem vagyok jó kelő egyáltalán – ráztam meg a fejem, s levágtam magam az egyik kényelmes kanapén ülő Louis mellé.

- Kérsz valamit inni és enni? Mert én igen – pattant fel Niall, s már el is tűnt a konyhába vezető ajtón át. Én csak mosolyogva megcsóváltam a fejem, s a többiekre figyeltem. Elkezdtünk beszélgetni, s csak akkor figyeltem fel legközelebb, mikor a szöszke énekes megérkezett egy hadseregnek elég lévő kajamennyiséggel a kezében. Összefutott a nyál a számban, s eszembe jutott, hogy rég ettem már, így boldogan kezdtem el én is falatozni.

- Lora, nem költöznél ide? – szólalt meg hirtelen Zayn, mire fulladozva elkezdtem köhögni a meglepettség miatt. Mikor sikerült normálisan lélegeznem, hitetlenül pillantottam fel a kérdezőre.

- Mi van? – néztem döbbenten, alig tudtam hinni a fülemnek.

- Hozzánk költözhetnél – vont vállat Harry is.

- Ti megőrültetek? – kérdeztem tőlük őszintén.

- Igazuk van, az nagyon jó lenne – szólt közbe Louis is.

- Nem, még szép, hogy nem költözök ide! – közöltem határozottan. Az kéne még!

- Mi? Miért? – lepődött meg Niall teljesen.

- Mert ez ostobaság! Ti egy banda vagytok. Állandóan koncerteztek, turnéztok, interjúkat adtok, fényképezésekre mentek, vagy a stúdióba felvenni a dalokat – néztem rájuk tök jogosan.

- Jöhetnél velünk – mondta Zayn.

- Liam, mondd meg nekik légy szíves, hogy ez ostobaság és őrültség – kértem a „Daddy Direction”-t, hogy verjen egy kis észt a bandatársai fejébe.

- Szerintem is jó ötlet – vallotta be halkan.

- Nem! Inkább borzalmas ötlet! - pattantam föl. Mégis mit gondolnak ezek?!

- Ne már Lora, simán meglehetne oldani – vont vállat Harry.

- Nem, még csak ne is gondoljatok erre! – ráztam meg a fejem.

- De még csak a szüleidtől se kéne engedélyt kérned! Csak kilépsz a házadból, és ide jössz. Ennyi lenne – mondta Zayn, mire nekem elsötétült a tekintetem. Szó nélkül futottam ki a házból, s az utcára ki. Ezzel túl messzire ment. Mondhatom kedves, hogy emlékeztetett rá. Tényleg. Ezzel átlépett egy határt. A fenébe, ennek meg se kellett volna történnie. Minden nap reggel azzal a tudattal kelek, hogy anyukám nem vár finom reggelivel, apukám pedig nem kérdez egy- egy épp aktuális fiúról. Elkezdett csörögni a telefonom, de úgy döntöttem, hogy ha valamelyik fiú az, nem veszem fel. Szerencsére csak Susan volt, így nyugodtabban vettem fel.

- Szia! – köszöntem bele.

- Lora, a fiúk hívtak, hogy minden rendben- e veled. Mi történt? Elmeséled? – kérdezte rögtön. Én pedig úgy gondoltam, nem lesz belőle baj, ha elmondom neki a történteket.

- Figyelj, én azt mondom, hogy gondold át – mondta, mikor befejeztem a mesélést.

- Susan, én nem vágytam sose arra, hogy ezekkel a hírességekkel éljek együtt. Jó, hogy találkoztunk, hogy beszéltünk velük, de ennek így mi értelme van? – kérdeztem tanácstalanul

- Csak gondold át, rendben? Te is tudod, hogy milyen kedvesek és aranyosak – mondta, s elköszönt.

Én pedig még beérve a házba úgy döntöttem, hogy valamivel elütöm az időt. Kicsit gépeztem, twitteren öt követésem jött, természetesen a fiúktól. Ezért persze kb. mindenhol bombáztak kérdésekkel, hogy honnan ismerem őket, meg ilyenek, ez pedig csak még jobban felbőszített. 

Nem hagyhatok itt csapot-papot, hogy odaköltözzek hozzájuk! Nem, annak nem lenne értelme. Viszont jó velük beszélgetni, ez igaz. Viszont csak tegnap óta ismerem őket! Nem, így is túl sokat mutattam magamból, ez így nem jó. Az lesz a legjobb, ha inkább nem is igazán beszélek velük. Számukra úgyis csak egy rajongó vagyok a sok közül. Ilyen gondolatok közepette voltam el a nap, a telefonomat kikapcsoltam, hogy senki se zargasson, s úgy döntöttem, nem foglalkozok ilyen szinten többet a fiúkkal. Nem fogok odaköltözni!

Harry Styles Birthday

Hi <3

Most nem egy résszel jelentkezem, hanem úgy érzem meg kell említenem a mi Harrynket, aki már büszke 20 éves. 

Boldog Szülinapot, Harry! <3

2. rész

Sziasztok! Köszönöm szépen a megtekintéseket az előző részhez, már itt is van a következő :) Remélem elnyeri a tetszéseteket, siettem vele :D Feliratkozni, kommentelni lehet ám :)

- Te jó ég! – suttogta barátnőm elnyílt ajkakkal, mire Zayn mosolyogva a vállára tette a kezét.

- Jó, mi? - kérdezte vigyorogva, Susan pedig csak egy bólintásra volt képes. Persze nekem is tetszett, de én nem igazán voltam olyan, aki csak úgy kiadja magából, amit gondol.

- Esetleg be is mehetnénk – nevetett Harry, mire megjelentek az aranyos gödröcskéi. A fiúk bevezettek a hatalmas házba, mi meg csak ámultunk. Persze én egyáltalán nem mutattam ki, hogy mennyire elnyerte a tetszésem a ház.

- Nem rossz – bólintottam kurtán. A nappaliba vezettek, ahol leültünk a fotelekbe, kanapékra, majd Niall odakínált nekünk egy rakat kaját – amit ha jól láttam inkább ő akart megenni.

- Meséljetek magatokról – kért Louis, mire összevontam a szemöldököm. Susan már épp kezdte volna, de én gyorsabb voltam.

- Miért? – kérdeztem, mire értetlenül néztek rám.

- Mert kíváncsiak vagyunk – mondta a nyilvánvalót Liam.

- Ja, azt értem, de kb. két órája találkoztunk először – mutattam rá. – És szerintem jogosan gondolhatom azt, hogy nem szoktatok csak úgy idehívni egy rajongót és egy majdnem rajongót, sőt, nem kezdtek el a parton zenélni vad idegenekkel – magyaráztam értetlenségem okát, mire Liamnek felcsillant a szeme.

- Éles ész – bólintott elismerően. – Igazad van, nem szoktunk – ismerte el. – De Niallon kívül kevés olyan embert ismerek, aki így gitározik. Zenészek vagyunk, az ilyennek utána kell, hogy járjunk! Meg most komolyan, ugye ti halljátok magatokat énekelni? – nézett rám felvont szemöldökkel. – Ismeritek a zenéinket, ami jó érzéseket keltett bennünk, hát megnéztünk kik is vagytok – vont vállat. – És nem bántuk meg – mondta őszintén, mire bólintottam, de még mindig magamon tartottam a „maszkom”.

- Hűű, az ilyet jól esik hallani – mosolyodott el Susan, én pedig némaságba burkolóztam. – Egyébként a gimiben ismerkedtünk meg, most fejeztük azt be – kezdte mesélni. – Persze döcögősen kezdődött a barátságunk, de csak kialakult – mosolygott, mire csak megforgattam a szemem.

- Miért? – kíváncsiskodott Harry.

- Mert míg én barátkozós és nyílt vagyok, ő viszont visszahúzódó és titokzatos – vont vállat.

- Ez egyáltalán nem tartozik rájuk – mondtam határozottan a barna hajú barátnőmre nézve.

- Ők kérdezték, baj, ha válaszolok? – kérdezte.

- Nem, de engem hagyj ki belőle – kértem, s elfordítottam a fejem, és csak fél füllel hallgattam a beszélgetést.

- Igen, nagyon jó barátnőm, rengetegszer húzott ki a bajból – mondta elmélyülten Susan, s noha nem tudtam, hogy mire válaszol, sejtettem, hogy rólam van szó.

- Például? – kérdezte mosolyogva Zayn.

- Egyszer, mikor volt egy fiúm, Lorának nem volt szimpatikus – emlékezett vissza. – Betörte az orrát – mosolyodott el.

- Király, a fiúk legalább már erőszakosnak is elkönyvelhetnek – motyogtam félhangosan, s sóhajtottam.

- Akkoriban nagyon haragudtam rá, aztán kiderült, hogy a fiúmnak rajtam kívül még három csaja volt – fejezte be a mesélést, mire a fiúk elképedve néztek rám.

- Ezek szerint jó emberismerő vagy – jegyezte meg Niall, mire aprót biccentettem.

- Mondhatjuk – vontam vállat.

- És rólunk mit gondolsz? – kérdezte Louis érdeklődve.

- Mint emberek, vagy mint énekesek? – húztam fel szemöldököm.

- Mint énekesek – mondta Niall, mire elgondolkoztam.

- Mivel nagyjából tisztában vagyok a karrieretek kezdetével, a szerint tudom csak mondani – jelentettem ki, majd belekezdtem, hogy a véleményemet elmondjam.

- Egyetértek azzal, hogy együtt jobbak vagytok – bólintottam. – Ez persze nem azt jelenti, hogy nem vagytok tehetségesek, hanem azt, hogy képesek vagytok erősíteni egymást – kezdtem, a fiúk pedig mind érdeklődve hallgattak. – Már csak a hangotok miatt is: Liam, a tiéd remekül összepasszol Zaynével, nagyon meg tudjátok találni azt a hangot, ami nagyon jól hangzik együtt. Niall, - néztem a szöszire, aki kíváncsian nézett rám. – a te hangod elképesztő a Harryével együtt, személy szerint ezért is szeretem a Little Things-et. Mert amikor ti együtt énekeltek, azt öröm hallgatni is – mosolyodtam el halványan. – Louis, a te hangod viszont kb. mindenkijével összeillik, jó hallgatni. Nektek mind csodás hangotok van, nem is vágtok fel azzal, hogy ti világszerte ismertek vagytok. És ez tetszik. Szerintem jó, hogy végül így öten az X- faktor után összeálltatok – mondtam el őszintén a véleményem, mire ők hálásan elmosolyodtak.

- Ne haragudj, hogy ezt megkérdezem… - kezdte tétován és félénken Niall, mire kíváncsian néztem rá. – De esetleg most megölelhetlek? – nézett rám a gyönyörű kék szemivel, amiknek képtelenség lett volna nemet mondani. Így hát bólintva felálltam, s mosolyogva hagytam, hogy a karjaiba zárjon.

- Lehet, hogy olyan vagyok, amilyen, de nem harapok – mosolyogtam.

- Loránál már ez is haladás – vigyorgott Susan. – Hosszú napokig még csak nem is nézne rátok, most meg már nevetett és hülyült is veletek… - gondolkozott el. – Jó hatással vagytok rá – állította, mire bólintottam. Elvégre, ami igaz, azt minek tagadni? Még egy csomó ideig beszélgettünk, mikor Louis megszólalt.

- Lora, mennyi az idő? – kérdezte, mire reflexből előkaptam a mobilom a zsebemből. És igen, erre ment ki a játék. Zayn kikapta a kezemből, s vadul bepötyögött valamit.

- Öt kedves telefonszámmal lettél gazdagabb – mosolygott rám, mire rosszallóan megcsóváltam a fejem.

- Susan, megkaphatom a te telefonodat is? – nézett vidáman Zayn, mire Susan mosolyogva bólintott, s előkotorta az említett tárgyat. Egy kis idő után kinéztem az ablakon, és rájöttem, hogy az elbeszélgettük az időt.

- Susan, mennünk kell – álltam fel szomorúan. – A szüleid még engem fognak hibáztatni, hogy eddig kinn maradtál – grimaszoltam egyet.

- Igazad van – tápászkodott fel ő is. – Hát fiúk, köszönjük, hogy itt lehettünk, jó volt beszélgetni – mosolygott, s kiindultunk az előszobába.

- Várjatok, elviszünk! – jött utánunk Harry Zaynnel.

- Nem, igazán nem szükséges… - próbáltam hárítani, de hajthatatlanok voltak.

- Legyen – egyeztünk bele, s kiindultunk Zayn kocsijához, amit Harry vezetett. Először Susant raktuk le, de mivel én távol laktam tőlük, tudtunk beszélgetni.

- Kedves lány – mosolygott Zayn.

- Az – biccentettem. – Egyébként az anyanyelve nem angol, hanem magyar – mondtam egy olyan információt, amelyről biztos nem tudtak.

- Tessék? – lepődött meg Harry.

- Ez komoly? – hüledezett a másik is.

- Teljesen. Kicsi volt, mikor ideköltöztek – magyaráztam, de a téma hamar elterelődött.

- Khm… Lora… - kezdte Zayn zavartan, mire érdeklődve pillantottam rá.

- Hm? – kérdeztem értelmesen.

- Te komolyan betörted Susan volt pasijának az orrát? – kérdezte nagy szemekkel.

- Igen – fordultam el kissé kínosan.

- Ez tök jó – lelkendezett Harry, mire értetlenül néztem rá. – Akkor, ha valaki megtámad, vagy mit tudom én, akkor kedvesen és békésen lerázhatod – vigyorgott, s egy pillanatra elszakította a tekintetét az útról.

- Ja, aztán meg engem büntetnek meg testi sértés miatt – mosolyogtam legyintve, mire Zayn felnevetett. Lassan viszont a házamhoz értünk, így Harry leparkolt.

- Kösz a fuvart – kacsintottam, s már szálltam is volna ki, de a göndör hangja még megállított.

- Hé, holnap lenne kedvetek találkozni? – kérdezte kedvesen, mire felhúztam a szemöldököm.

- Kellene, hogy legyen? – kérdeztem vidáman.

- Igen – vágta rá Zayn.

- Susan a családjával elutazik pár napra, így ő tuti nem tud menni. Én viszont nem is tudom… - gondolkoztam el. – Majd meglátjuk – tértem ki a válaszadás elől, s becsuktam az ajtót. Harryék egy dudaszó után elhajtottak.

Sóhajtva nyitottam ki a házam ajtaját, s beléptem a kísérteties csöndbe. De nem féltem, megszoktam. Enni már nem akartam, így elmentem lezuhanyozni. Jó sokáig áztattam magam, hisz jólesett meg hát gondolkozni is volt min. Szimpatikusak ezek a fiúk, csak hát… Ez az egész olyan, mintha egy álomba kerültünk volna. Most komolyan, úgy általában mennyi az esély arra, hogy összetalálkozz egy világszerte ismert bandával? De most komolyan. Jókor voltál jó helyen, és most pedig spanjaid lettek ezek a fiúk. Hihetetlen.

Álmosan, kissé kótyagosan dőltem ki az ágyamra, s azon kezdtem el agyalni, hogy ezek a fiúk csak úgy berobbantak az életembe, és gyökerestül felforgatták azt.

1. rész

Hello <3

Itt is az első rész, ami ugyan nem hosszú, de ami fontos, az benne van. Remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket ;) Feliratkozni, kommentelni ér :)

Lora vagyok, 19 éves, árva. A szüleim 12 éves koromban meghaltak, a keresztanyám nevelt, de csak kemény két hétig, így árvaházban nőttem fel. A középiskolát most fejeztem be, kiemelkedő eredménnyel zártam az iskolás éveimet, de nem tudtam még, hogy mit is kezdjek az életemmel. Nem igazán voltam beszédes, inkább a háttérből figyeltem, hogy aztán egy jól irányzott beszólással verbálisan alázzak meg mindenkit. Porig. De egyébként van egy csodálatos barátnőm, Susan. Családja jó fej, bár kissé visszafogják őt. Ja, és HATALMAS One Directon fan. És egyébként meggyőződése, hogy Niall Horan felesége lesz egy szép napon. Mint mondtam, enyhén nagy fan. Barna haja van, barna szemekkel, csodálatos alkattal is rendelkezik. Én magam szőke vagyok, zöld szemű, sportos alkattal. Angliában, Londonban élünk, amit nagyon szeretünk. Így ünneplés gyanánt, - hogy vége a sulinak - elmentünk, hogy kicsit élvezzük a nyarat a tengerparton. Susan megbeszélte a szüleivel, így elmehettünk. Busszal utaztunk, jó hosszú volt az út, de megérte, mert a part gyönyörű. Nem vittem sok dolgot, csak irdatlan mennyiségű kaját, hisz sokszor éhezek meg egy nap, fürdőruhát és a gitárom. Kb. 13 éves korom óta játszok gitáron, rengeteg számot ismerek, és Susan unszolására, ezek közül a legtöbb One Direction. Mikor kellően eláztattuk magunkat a vízben, kimentünk a partra, s miután megszáradtunk, hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a gitárom, s Susanra nézve belekezdtem a Little Thingsbe. Ha mi ketten egy két személyes bandát alapítanánk, én lennék a zenész, ő az énekes. Nagyon szép hangja van, de inkább a magas hangokat tudja énekelni, míg én a mélyebbeket. Éppen ezért fura, hogy az ő hangja inkább Harryéhez Liaméhez és Zaynéhez passzol, míg az enyém Nialléhez és Louiséhoz.

- "Your hands fits in my like it's made just for me...." - kezdte Susan lehunyt szemmel én pedig rutinosan fogtam le a megfelelő húrokat. A barátnőm ajkára ösztönösen tódultak a szavak, gyönyörű zenévé alakulva. Mintha megbeszéltük volna, a Louis szöveget már én énekeltem, mikor egy igazán ismerős hang ütötte meg a fülünket. Nem hagytam abba az éneklést, csak lazán arra fordítottam a szemem, amerről a hangot hallottam. Így láttam meg magam előtt Louis Tomlinsont teljes valójában. Mögötte pedig az egész banda sorakozott fel. S mintha mindez természetes lenne, levágták magukat mellénk, miközben mi nem hagytuk abba az éneklést Louissal. Mikor annak vége lett, Harry szövegét Susannal énekeltek, teljesen összhangban léve. Aztán a refrént Harry és Susan, valamint Niall és én énekeltük. Majd Niall jött az ő részével, amibe halkan én is becsatlakoztam, miközben ügyeltem arra, hogy a gitáromon egy hangot se tévesszek el. Niallal egymásra mosolyogtunk, s a továbbiakban mindenkivel együtt énekeltünk. A dal végénél Harry odatátogta nekem, hogy "More Than This" így a dal végen azt kezdtem el. A fiúk felismerték a zenét, így Liam egyből rákezdett, míg Susan a háttérben kicsit halkabban énekelt. Harrynél szintén. Aztán Niall részét vele együtt énekeltem, miközben a fiúk mosolyogtak, majd én nem hagytam abba az éneklést, ugyanis Louis jött, vele pedig szinten együtt énekeltem. Sorban jöttek a számok, a következő pl. az Over Again volt. Imádtam azt a zenét, így felszabadultan, lehunyt szemmel énekeltem, s Susan hangján is éreztem, hogy teljesen átadja magát a dalnak. Persze tudtuk, hogy nem úszhatjuk meg, hisz jöttek a rajongók, akik sikoltozva akarták letiporni az imádott bandájukat, szerintem minket pedig ki akartak nyírni, amiért ilyen jóban vagyunk a One Directionnel, pedig nem tudhatták, hogy sose találkoztunk még velük élőben. Szerencsére Liam gyorsan kapcsolt, így összedobáltuk a cuccunkat és elmenekültünk a partról. A fiúk felajánlották, hogy hazavisznek minket, de mivel Susan le volt sokkolva, hogy testközelből látja a fiúkat, így én lettem az, aki válaszolt.

- Köszönjük szépen - mondtam mosolyogva, s bólintottam. Beszálltunk a kisbuszba, s amint elindultunk, Louis egyből szabadkozni kezdett.

- Kérlek, ne haragudjatok, de nem bírtam megállni, hogy ne nézzem meg, hogy kik éneklik ilyen szépen a számunkat. Niall pedig kíváncsi volt, hogy ki tud ilyen tehetségesen gitározni - magyarázta, mire én csak bólintottam.

- Nem csak kíváncsi volt, hanem éhes is - vigyorgott Zayn, mire előkotortam a házi készítésű sütit, amit elhoztam magammal.

- Akkor ettől jó szívvel válok meg - mosolyogtam, Niall pedig felcsillanó szemmel nézett rám, miközben odaadtam neki.

- Hol tanultál meg ilyen jól gitározni? - kérdezte Harry kíváncsian, mire elhúztam a számat.

- Az árvaházban - vontam vállat.

- Te árva vagy??? - kérdezte döbbenten Liam.

- Igen – sóhajtottam, mire részvéttel néztek rám.

- Amúgy vele minden rendben? - mutatott Zayn Susanra.

- Igen, csak sose hitte, hogy valaha találkozni fog veletek, imád titeket - mondtam lazán, mire a fiúk mind elmosolyodtak.

- És te? - nézett rám mosolyogva Harry, mire megráztam a fejem.

- Nem bántásnak mondom, de kezdetben kifejezetten utáltalak titeket, mert nem láttam tovább az orromnál. Pár elkényeztetett srácnak gondoltalak titeket, de a csalódás végül határozottan kellemes volt - vontam meg ismét a vállam, mire ők megértően bólintottak.

- Egyébként ti kik vagytok? - kérdezte Liam, mire őszintén elvigyorodtam.

- Én Lora vagyok, ő pedig itt Susan - mutattam a barátnőmre, aki ettől "felébredt", s a továbbiakban ő is aktívan részt vett a társalgásban. A fiúk már az első pillanattól kezdve jó fejek voltak velünk. Susan leginkább Zaynnel találta meg a közös hangot, én pedig Niallel és Louissal, aztán pedig fokozatosan Harry is megnyílt nekem, úgy tűnt mind a bizalmukba fogadtak minket, noha nem is olyan könnyen, de ettől függetlenül örültem. Úgy tűnt, tetszett nekik, hogy nem rohanjunk le és nem úgy kezeljük őket, mint nagy hírességeket, hanem mint normális, közönséges embereket.

- Mit szólnátok, ha nálunk folytatnánk a beszélgetést? – kérdezte Zayn, én pedig hangosan felnevetettem.

- Elraboltok? – mosolyogtam szélesen.

- Szeretnéd, mi? – kérdezte Niall „komolyan”, én pedig belementem a játékba.

- Ugyan már! Hogy lányok millióinak törjem össze a szívét? Soha! – ráztam meg a fejem határozottan, mellettem Susan pedig nem bírta abbahagyni a röhögést.

- És ha mi csak ennek a kettőnek akarunk határtalan boldogságot szerezni? – kérdezte megindulva a szöszi, teljesen túljátszva a szerepét.

- Akkor számolnotok kell a lelkiismeretekkel és el kell viselnetek a lányok szomorú és feldúlt tekinteteit – húztam össze a szemeim játékosan.

- De mi tehetne 5 átlagos zenész, ha két ilyen szépséggel találkozik? – kérdezte hülyülve, mire elvigyorodtam.

- Az a bizonyos két szépség valószínűleg elpirulna, amiért a nagy és hatalmas Niall Horan ilyet mond nekik – magyaráztam „komolyan”.

- Te szimpi vagy – jegyezte meg egy hangos nevetés után.

- Öhm, köszönöm – mosolyogtam zavartan. Nem telt el sok idő, hamar megérkeztünk. És amit akkor láttunk… arra talán még szavak sincsenek.