3. rész

Sziasztok! Itt az új rész, ebben azért már kicsit felpörögnek az események :) Sokaknak talán elég meglepő lesz a reakció, de nem akarok előre elárulni semmit ;) Kommenteket szívesen elfogadok! <3          xx, Lora

Reggel a telefonom csörgésére keltem.

- Ki vagy, és mit akarsz? – szóltam bele álmosan, meg se nézve, hogy ki a korai telefonáló.

- Niall vagyok és beszélgetni szeretnék – szólt bele nevetve a szöszi, mire szenvedve felsóhajtottam.

- Nos, Niall, aki beszélgetni szeretne… meg tudnád mondani, hogy mi a fenéért hívsz engem reggel hét órakor? – kérdeztem idegesen.

- Háát… - kezdte mondani, mire felültem.

- Mindegy is, remélem, tudod, hogy már nem fogok tudni visszaaludni – álltam fel, s kinyújtózkodtam.

- Gyere át hozzánk. Mi úgy unatkozunk – mondta szomorúan. Ekkor meghallottam, hogy Liam és Louis Niallhoz érnek.

- Kivel beszélsz?

- Úúúú, csak nincs valami barátnőd, akiről mi nem tudunk? – hallottam meg a kérdéseiket.

- Lorával beszélgetek – hallottam meg büszke hangját, mire megcsóváltam a fejem. Ekkor mintha dulakodás kezdődött volna, s Louis szólt bele.

- Szia! – köszönt vidáman.

- Kellemes jó reggelt! – köszöntem bele én is.

- Nem jössz ide hozzánk? – tette fel ő is azt a kérdést, amit már Niall is megtett.

- Hét óra van – közöltem ismét az időt, hátha használ valamit ez az érv.

- Remek, negyed óra és ott vagyok érted! – kiáltott fel, s letette a telefont. Ugye ezek csak viccelnek? Nem, egyáltalán nem vicceltek. 15 percem volt, hogy lezuhanyozzak, fogat mossak, és valami elfogadhatót műveljek magammal. Épp a hajammal szórakoztam, mikor csöngettek. Gyorsan felkötöttem, ahogy szoktam, majd mentem ajtót nyitni.

- Szia! – mosolyogtam rá az érkezőre.

- Szia! – mosolygott ő is. Még gyorsan elintéztem, amit kell, és már útra készen álltam. Az öltözködést se vittem túlzásba.

- Csinos vagy – jegyezte meg, mikor már az ajtóban álltam.

- Menj már, ennél átlagosabb nem is lehetnék – legyintettem csóválva a fejem, s kimentünk a házból. Gondosan bezártam, miközben magamban szörnyülködtem, hogy milyen korán van.

- Örülsz, hogy jössz hozzánk? – kérdezte, amint beszállt a kocsiba, s beindította a kocsit.

- Más választást nem igen hagytatok – vontam vállat.

- De azért nem érzed magad rosszul, amiért elhívtunk? – kérdezte kíváncsian.

- Úgy nézek én ki? – néztem rá mosolyogva, mire felnevetett. Mint mondtam, talán Niallel meg Louissal jöttem ki a legjobban, de persze a többiek is szívesen láttak. Amint beértünk, Niall és Harry már le is rohant, s szorosan megölelgettek.

- Jajj, azt hittem már, hogy Louis elrabolt! – szomorkodott Harry, mire én csak felnevettem.

- Viccelsz? – nézett hitetlenkedve Niall. – Lorát nem lenne könnyű elrabolni, mert még betöri az orrokat – vigyorodott el szemtelenül, mire megforgattam a szemem.

- Leakadnátok erről a témáról? – néztem rájuk, de ők csak a fejüket rázták. Ekkor jelent meg Liam is, mire, mint aki megmenekült, ránéztem.

- Végre valaki, akibe némi komolyság is vegyült! – kiáltottam fel, mire ő csak elmosolyodott.

- Szia, Lora! – köszöntött egy puszival.

- Felüdülés valaki olyat hallgatni, akinek nem minden harmadik szava valami orbitális hülyeség – nézett szúrósan a szöszire és a göndörre.

- Ezek szerint ma megmentettük egymást – kacsintottam rá, mire Louis hangját hallottuk meg.

- Persze, engem fejtsetek is el, jól van…- motyogta zsémbesen, mi pedig nem is igen foglalkozva vele beljebb mentünk a nappali felé.

- Zayn! – köszöntem boldogan a kanapán hentergő fiúnak.

- Hmnj? – fordult a másik oldalára. Niall nem zavartatta magát, odasétált a békésen alvó barátjához, és egy elegáns mozdulattal lerántotta az ágyról.

- Vendégünk van! – kiáltott rá, hogy még véletlenül se merüljön fel az a probléma, hogy Zayn nem kel fel a földdel való közelebbi találkozástól.

- Oké, ébren vagyok – pattant fel, s a haját próbálta meg helyrehozni. – Lora! – siklott rám a tekintete, s örömmel ölelt meg. Én a szememmel megkerestem Niallt, majd számon kértem.

- Ő bezzeg aludhatott, ti meg felkeltetek 7-kor… melyik ember van talpon akkor, de most komolyan? – néztem hitetlenül.

- Lora, nyugi – simította a kezét a vállamra Harry nyugtató célzattal.

- Nyugodt vagyok, de nem vagyok jó kelő egyáltalán – ráztam meg a fejem, s levágtam magam az egyik kényelmes kanapén ülő Louis mellé.

- Kérsz valamit inni és enni? Mert én igen – pattant fel Niall, s már el is tűnt a konyhába vezető ajtón át. Én csak mosolyogva megcsóváltam a fejem, s a többiekre figyeltem. Elkezdtünk beszélgetni, s csak akkor figyeltem fel legközelebb, mikor a szöszke énekes megérkezett egy hadseregnek elég lévő kajamennyiséggel a kezében. Összefutott a nyál a számban, s eszembe jutott, hogy rég ettem már, így boldogan kezdtem el én is falatozni.

- Lora, nem költöznél ide? – szólalt meg hirtelen Zayn, mire fulladozva elkezdtem köhögni a meglepettség miatt. Mikor sikerült normálisan lélegeznem, hitetlenül pillantottam fel a kérdezőre.

- Mi van? – néztem döbbenten, alig tudtam hinni a fülemnek.

- Hozzánk költözhetnél – vont vállat Harry is.

- Ti megőrültetek? – kérdeztem tőlük őszintén.

- Igazuk van, az nagyon jó lenne – szólt közbe Louis is.

- Nem, még szép, hogy nem költözök ide! – közöltem határozottan. Az kéne még!

- Mi? Miért? – lepődött meg Niall teljesen.

- Mert ez ostobaság! Ti egy banda vagytok. Állandóan koncerteztek, turnéztok, interjúkat adtok, fényképezésekre mentek, vagy a stúdióba felvenni a dalokat – néztem rájuk tök jogosan.

- Jöhetnél velünk – mondta Zayn.

- Liam, mondd meg nekik légy szíves, hogy ez ostobaság és őrültség – kértem a „Daddy Direction”-t, hogy verjen egy kis észt a bandatársai fejébe.

- Szerintem is jó ötlet – vallotta be halkan.

- Nem! Inkább borzalmas ötlet! - pattantam föl. Mégis mit gondolnak ezek?!

- Ne már Lora, simán meglehetne oldani – vont vállat Harry.

- Nem, még csak ne is gondoljatok erre! – ráztam meg a fejem.

- De még csak a szüleidtől se kéne engedélyt kérned! Csak kilépsz a házadból, és ide jössz. Ennyi lenne – mondta Zayn, mire nekem elsötétült a tekintetem. Szó nélkül futottam ki a házból, s az utcára ki. Ezzel túl messzire ment. Mondhatom kedves, hogy emlékeztetett rá. Tényleg. Ezzel átlépett egy határt. A fenébe, ennek meg se kellett volna történnie. Minden nap reggel azzal a tudattal kelek, hogy anyukám nem vár finom reggelivel, apukám pedig nem kérdez egy- egy épp aktuális fiúról. Elkezdett csörögni a telefonom, de úgy döntöttem, hogy ha valamelyik fiú az, nem veszem fel. Szerencsére csak Susan volt, így nyugodtabban vettem fel.

- Szia! – köszöntem bele.

- Lora, a fiúk hívtak, hogy minden rendben- e veled. Mi történt? Elmeséled? – kérdezte rögtön. Én pedig úgy gondoltam, nem lesz belőle baj, ha elmondom neki a történteket.

- Figyelj, én azt mondom, hogy gondold át – mondta, mikor befejeztem a mesélést.

- Susan, én nem vágytam sose arra, hogy ezekkel a hírességekkel éljek együtt. Jó, hogy találkoztunk, hogy beszéltünk velük, de ennek így mi értelme van? – kérdeztem tanácstalanul

- Csak gondold át, rendben? Te is tudod, hogy milyen kedvesek és aranyosak – mondta, s elköszönt.

Én pedig még beérve a házba úgy döntöttem, hogy valamivel elütöm az időt. Kicsit gépeztem, twitteren öt követésem jött, természetesen a fiúktól. Ezért persze kb. mindenhol bombáztak kérdésekkel, hogy honnan ismerem őket, meg ilyenek, ez pedig csak még jobban felbőszített. 

Nem hagyhatok itt csapot-papot, hogy odaköltözzek hozzájuk! Nem, annak nem lenne értelme. Viszont jó velük beszélgetni, ez igaz. Viszont csak tegnap óta ismerem őket! Nem, így is túl sokat mutattam magamból, ez így nem jó. Az lesz a legjobb, ha inkább nem is igazán beszélek velük. Számukra úgyis csak egy rajongó vagyok a sok közül. Ilyen gondolatok közepette voltam el a nap, a telefonomat kikapcsoltam, hogy senki se zargasson, s úgy döntöttem, nem foglalkozok ilyen szinten többet a fiúkkal. Nem fogok odaköltözni!