2. rész

Sziasztok! Köszönöm szépen a megtekintéseket az előző részhez, már itt is van a következő :) Remélem elnyeri a tetszéseteket, siettem vele :D Feliratkozni, kommentelni lehet ám :)

- Te jó ég! – suttogta barátnőm elnyílt ajkakkal, mire Zayn mosolyogva a vállára tette a kezét.

- Jó, mi? - kérdezte vigyorogva, Susan pedig csak egy bólintásra volt képes. Persze nekem is tetszett, de én nem igazán voltam olyan, aki csak úgy kiadja magából, amit gondol.

- Esetleg be is mehetnénk – nevetett Harry, mire megjelentek az aranyos gödröcskéi. A fiúk bevezettek a hatalmas házba, mi meg csak ámultunk. Persze én egyáltalán nem mutattam ki, hogy mennyire elnyerte a tetszésem a ház.

- Nem rossz – bólintottam kurtán. A nappaliba vezettek, ahol leültünk a fotelekbe, kanapékra, majd Niall odakínált nekünk egy rakat kaját – amit ha jól láttam inkább ő akart megenni.

- Meséljetek magatokról – kért Louis, mire összevontam a szemöldököm. Susan már épp kezdte volna, de én gyorsabb voltam.

- Miért? – kérdeztem, mire értetlenül néztek rám.

- Mert kíváncsiak vagyunk – mondta a nyilvánvalót Liam.

- Ja, azt értem, de kb. két órája találkoztunk először – mutattam rá. – És szerintem jogosan gondolhatom azt, hogy nem szoktatok csak úgy idehívni egy rajongót és egy majdnem rajongót, sőt, nem kezdtek el a parton zenélni vad idegenekkel – magyaráztam értetlenségem okát, mire Liamnek felcsillant a szeme.

- Éles ész – bólintott elismerően. – Igazad van, nem szoktunk – ismerte el. – De Niallon kívül kevés olyan embert ismerek, aki így gitározik. Zenészek vagyunk, az ilyennek utána kell, hogy járjunk! Meg most komolyan, ugye ti halljátok magatokat énekelni? – nézett rám felvont szemöldökkel. – Ismeritek a zenéinket, ami jó érzéseket keltett bennünk, hát megnéztünk kik is vagytok – vont vállat. – És nem bántuk meg – mondta őszintén, mire bólintottam, de még mindig magamon tartottam a „maszkom”.

- Hűű, az ilyet jól esik hallani – mosolyodott el Susan, én pedig némaságba burkolóztam. – Egyébként a gimiben ismerkedtünk meg, most fejeztük azt be – kezdte mesélni. – Persze döcögősen kezdődött a barátságunk, de csak kialakult – mosolygott, mire csak megforgattam a szemem.

- Miért? – kíváncsiskodott Harry.

- Mert míg én barátkozós és nyílt vagyok, ő viszont visszahúzódó és titokzatos – vont vállat.

- Ez egyáltalán nem tartozik rájuk – mondtam határozottan a barna hajú barátnőmre nézve.

- Ők kérdezték, baj, ha válaszolok? – kérdezte.

- Nem, de engem hagyj ki belőle – kértem, s elfordítottam a fejem, és csak fél füllel hallgattam a beszélgetést.

- Igen, nagyon jó barátnőm, rengetegszer húzott ki a bajból – mondta elmélyülten Susan, s noha nem tudtam, hogy mire válaszol, sejtettem, hogy rólam van szó.

- Például? – kérdezte mosolyogva Zayn.

- Egyszer, mikor volt egy fiúm, Lorának nem volt szimpatikus – emlékezett vissza. – Betörte az orrát – mosolyodott el.

- Király, a fiúk legalább már erőszakosnak is elkönyvelhetnek – motyogtam félhangosan, s sóhajtottam.

- Akkoriban nagyon haragudtam rá, aztán kiderült, hogy a fiúmnak rajtam kívül még három csaja volt – fejezte be a mesélést, mire a fiúk elképedve néztek rám.

- Ezek szerint jó emberismerő vagy – jegyezte meg Niall, mire aprót biccentettem.

- Mondhatjuk – vontam vállat.

- És rólunk mit gondolsz? – kérdezte Louis érdeklődve.

- Mint emberek, vagy mint énekesek? – húztam fel szemöldököm.

- Mint énekesek – mondta Niall, mire elgondolkoztam.

- Mivel nagyjából tisztában vagyok a karrieretek kezdetével, a szerint tudom csak mondani – jelentettem ki, majd belekezdtem, hogy a véleményemet elmondjam.

- Egyetértek azzal, hogy együtt jobbak vagytok – bólintottam. – Ez persze nem azt jelenti, hogy nem vagytok tehetségesek, hanem azt, hogy képesek vagytok erősíteni egymást – kezdtem, a fiúk pedig mind érdeklődve hallgattak. – Már csak a hangotok miatt is: Liam, a tiéd remekül összepasszol Zaynével, nagyon meg tudjátok találni azt a hangot, ami nagyon jól hangzik együtt. Niall, - néztem a szöszire, aki kíváncsian nézett rám. – a te hangod elképesztő a Harryével együtt, személy szerint ezért is szeretem a Little Things-et. Mert amikor ti együtt énekeltek, azt öröm hallgatni is – mosolyodtam el halványan. – Louis, a te hangod viszont kb. mindenkijével összeillik, jó hallgatni. Nektek mind csodás hangotok van, nem is vágtok fel azzal, hogy ti világszerte ismertek vagytok. És ez tetszik. Szerintem jó, hogy végül így öten az X- faktor után összeálltatok – mondtam el őszintén a véleményem, mire ők hálásan elmosolyodtak.

- Ne haragudj, hogy ezt megkérdezem… - kezdte tétován és félénken Niall, mire kíváncsian néztem rá. – De esetleg most megölelhetlek? – nézett rám a gyönyörű kék szemivel, amiknek képtelenség lett volna nemet mondani. Így hát bólintva felálltam, s mosolyogva hagytam, hogy a karjaiba zárjon.

- Lehet, hogy olyan vagyok, amilyen, de nem harapok – mosolyogtam.

- Loránál már ez is haladás – vigyorgott Susan. – Hosszú napokig még csak nem is nézne rátok, most meg már nevetett és hülyült is veletek… - gondolkozott el. – Jó hatással vagytok rá – állította, mire bólintottam. Elvégre, ami igaz, azt minek tagadni? Még egy csomó ideig beszélgettünk, mikor Louis megszólalt.

- Lora, mennyi az idő? – kérdezte, mire reflexből előkaptam a mobilom a zsebemből. És igen, erre ment ki a játék. Zayn kikapta a kezemből, s vadul bepötyögött valamit.

- Öt kedves telefonszámmal lettél gazdagabb – mosolygott rám, mire rosszallóan megcsóváltam a fejem.

- Susan, megkaphatom a te telefonodat is? – nézett vidáman Zayn, mire Susan mosolyogva bólintott, s előkotorta az említett tárgyat. Egy kis idő után kinéztem az ablakon, és rájöttem, hogy az elbeszélgettük az időt.

- Susan, mennünk kell – álltam fel szomorúan. – A szüleid még engem fognak hibáztatni, hogy eddig kinn maradtál – grimaszoltam egyet.

- Igazad van – tápászkodott fel ő is. – Hát fiúk, köszönjük, hogy itt lehettünk, jó volt beszélgetni – mosolygott, s kiindultunk az előszobába.

- Várjatok, elviszünk! – jött utánunk Harry Zaynnel.

- Nem, igazán nem szükséges… - próbáltam hárítani, de hajthatatlanok voltak.

- Legyen – egyeztünk bele, s kiindultunk Zayn kocsijához, amit Harry vezetett. Először Susant raktuk le, de mivel én távol laktam tőlük, tudtunk beszélgetni.

- Kedves lány – mosolygott Zayn.

- Az – biccentettem. – Egyébként az anyanyelve nem angol, hanem magyar – mondtam egy olyan információt, amelyről biztos nem tudtak.

- Tessék? – lepődött meg Harry.

- Ez komoly? – hüledezett a másik is.

- Teljesen. Kicsi volt, mikor ideköltöztek – magyaráztam, de a téma hamar elterelődött.

- Khm… Lora… - kezdte Zayn zavartan, mire érdeklődve pillantottam rá.

- Hm? – kérdeztem értelmesen.

- Te komolyan betörted Susan volt pasijának az orrát? – kérdezte nagy szemekkel.

- Igen – fordultam el kissé kínosan.

- Ez tök jó – lelkendezett Harry, mire értetlenül néztem rá. – Akkor, ha valaki megtámad, vagy mit tudom én, akkor kedvesen és békésen lerázhatod – vigyorgott, s egy pillanatra elszakította a tekintetét az útról.

- Ja, aztán meg engem büntetnek meg testi sértés miatt – mosolyogtam legyintve, mire Zayn felnevetett. Lassan viszont a házamhoz értünk, így Harry leparkolt.

- Kösz a fuvart – kacsintottam, s már szálltam is volna ki, de a göndör hangja még megállított.

- Hé, holnap lenne kedvetek találkozni? – kérdezte kedvesen, mire felhúztam a szemöldököm.

- Kellene, hogy legyen? – kérdeztem vidáman.

- Igen – vágta rá Zayn.

- Susan a családjával elutazik pár napra, így ő tuti nem tud menni. Én viszont nem is tudom… - gondolkoztam el. – Majd meglátjuk – tértem ki a válaszadás elől, s becsuktam az ajtót. Harryék egy dudaszó után elhajtottak.

Sóhajtva nyitottam ki a házam ajtaját, s beléptem a kísérteties csöndbe. De nem féltem, megszoktam. Enni már nem akartam, így elmentem lezuhanyozni. Jó sokáig áztattam magam, hisz jólesett meg hát gondolkozni is volt min. Szimpatikusak ezek a fiúk, csak hát… Ez az egész olyan, mintha egy álomba kerültünk volna. Most komolyan, úgy általában mennyi az esély arra, hogy összetalálkozz egy világszerte ismert bandával? De most komolyan. Jókor voltál jó helyen, és most pedig spanjaid lettek ezek a fiúk. Hihetetlen.

Álmosan, kissé kótyagosan dőltem ki az ágyamra, s azon kezdtem el agyalni, hogy ezek a fiúk csak úgy berobbantak az életembe, és gyökerestül felforgatták azt.